Halló-halló! Hogy senki nehogy tűkön üljön, íme elmesélem diplomavédésem rövid történetét!

Hol volt, hol nem volt volt egyszer egy kis falu Somogy eldugott völgyeiben, ahol én minden nyaramat eltöltöttem. Az a miliő, ami ott körülvett, meghatározó erővel bírt későbbi vizuális fejlődesem során. Eme hatásokból merítkezve találtam ki a témám, mely az utóbbi 4 hónap során materiális testet öltött.

Visszatérve a földi, normális nyelvezetre íme a história.

Reggel fél hétig sültek a piték, fél 11-ig aludtam, utána befejeztem még a hátralevő munkálatokat: becsomagoltam a pitéket, elkészítettem a bonus tracket – a fülbevalókat (majd lesz fotó)–, összeírtam a mondandómat, rendbehoztam a toilette-emet. Mindezek után elindultam összeszedni a portfóliómat a kedves restaurátor házaspártól, majd találkoztam Anyáékkal!!!! (-:

A védésen 32 percig beszéltem, utána kb. fél órán keresztül különböző férfi egyedek felszólalásianak kereszttüzében égtem, parázslott a levegő. Meglepően sokan jöttek el és hallgattak meg, melyet ezúton is nagy szeretettel köszönök!

Az opponensem Kiss István, egy arany pofa, ahogy keresztapám mondaná! Kaptam tőle egy remek könyvet: Az elfátyolozott arckép; Báró Radák Polixéna kisasszony emlékezete! Köszönöm! Annyira cuki a bácsi, mert miután én a nagy pakolásban elfelejtettem felhívni, csörgött a telefon és mondta, hogy már nem bírta ki, meg kell tudnia hogyan sikerült jegyügyileg a védés. Majd biztosított barátságáról és reményét fejezte ki, hogy olykor-olykor felhívom és tudunk majd beszélgetni! Irtóra örültem/örülök neki!

Szerintem jól sikerült a mondókám előadása, bár néha kerestem a szavakat, de valószínűleg ezt megbocsátotta nekem mindenki. Marci említette, hogy a falnak beszéltem leginkább, ami azért történhetett, mert ott láttam egészben és nagyban a diát és könnyebb volt a gondolataimat onnan összerendezni. Valószínűleg azonban ez zavaró volt, mert ezt én is észrevettem másokon és bosszantott, ha nem a közönségnek beszélt az illető. Na mindegy.

Erika készített videót, de csak az első 30 perc fért rá. Majd valahogy megosztom. Szeretném leírni, hogy kinek örültem nagyon: Anya, Apa nekik a legjobban, ami azt hiszem természetes, Kiss István, Nádaiék (-: Emellett az évfolyamom védő egyéneinek opponensei, a tanári gárda és még nem tudom kik és a hallgatóság egy része jelent meg. Először akkor vettem észre hogy milyen sokan vannak, amikor a címkén megjelenő manufaktúra szó elválasztásának problémájáról beszélgettünk és Marcit kerestem a tekintetetemmel. Fura, hogy ennyien kíváncsiak a munkámra… Négyszer tapsoltak, de csak háromra emlékszem, hogy miért. Gergő szerint jó hangulatban telt az egész.

Este idehaza nekiálltam kitakarítani a szobát, mert akkora rendetlenséget hagytam magam után, hogy megnehezült az ajtótól az ágyhoz jutás, noha ez mindössze kb. 2 méternyi távolságot jelent. Ahhoz már nem volt erőm, hogy elmenjek a többeikkel bárhova is, és elgondolkodtam azon, hogy vajon normális vagyok-e hogy most takarítok, de aztán inkább nem törődtem ezzel a kérdéssel tovább és lefeküdtem aludni.

Köszönöm még egyszer mindenkinek minden támogatást, jelenlétet, kedves szót!

A következő poszt a fülikről lesz majd, csak alszom és meghallgatom az építészpalántákat!