Ma végre én is leadtam a dolgozatot. DE! Mivel ez még az a verzió, amiben nagyszámú elütés található, ezért kedden kicserélhetem!

Holnap jön az opponensem, aki nem más mint a hírhedt Kiss István. Trátátátá ta tá ta tá!!! Ha jól tudom, Marcinak is ő volt a külső bírálója (rosszul tudom, lásd kommentek). Igazán nagy öröm ez számomra. Szívbéli nagy öröm. Családban marad a diplomám. :)

Kalandos volt az elmúlt időszak. Két hete állt a mosnivaló a zsákomban (egészen tegnapig, amikor Gergő mindent kimosott én meg kitakarítottam), az ágyamat mindig csak távolról személtem, de a kapcsolatunkban ez sem ejtett semmiféle csorbát, mert ilyen egy igaz barát!

Hála Istennek Eszti egyik barátja, Roli egy ételkiszállító cégnél dolgozik, így mindig volt/van meleg ebéd, ami nagyon-nagyon jól jött most, hogy a konyhát csak a mosogatás erejéig látogattuk.

Maratoni éjszakákat hagyunk most magunk mögött. Tegnapelőtt előtt éjjel megtudtam egy számomra kedvezőtlen hírt, ami eléggé felkavart az állandó stressz mellett is, így éjjel a kórház sürgősségi osztályán kötöttem ki. Ahol aztán kikötöttem (miccccsoda poén!!!), hogy nekem feltétlenül haza kell mennem, befejeznem a diplomám, úgyhogy gyors segítségre van szükségem (nem a Saridon-ra, hahaha). Aztán 3-ra haza is értem, munka 6-ig, alvás 11-ig.

Másnap, azaz tegnapelőtt délután elmentem Szombathelyre, a DPix-be nyomtatni, ahol a srác=Krisztián túlórázott, így hajnal 4-ig volt időm javítani a dolgozaton. Utána kinyomtuk, fél hatkor meg már a Pest felé döcögő vonaton hajtogattam az oldalakat.

Fél 10: Papíripari Szövetkezet, köttetés. Kutyakakis sztori.

11:21 Déli PU; soproni személy

13:24 Győr: átszálltam a csatlakozásra, és amikor pakolok le, jut eszembe: a rohadt életbe! A mappa!!!!!!!!!!!!!! A másik vonaton. Néninek a szomszédba hápogok, hogy nekem most… gyorsan… mert a diplomám…: menjek, szaladjak!!!! Kalauznak: várjon meg a vonat, ne induljon, mert a DIPLOMÁÁÁÁÁÁÁÁM! Átrohanok a másik vágányra, amikor bemondják, hogy mélyhang; a kettes vágányról a szerelvényt kihúzzák, kérem a vágány mellett vigyázzanak!!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Vissza a cuccaimért, elköszöntem kutyafuttában a nénitől, rohanok a forgalmi irodába, hogy a diplomám, segítsenek!!! Jól van, nyugodjak meg, megkeressük a vonatot, meglesz az. Nekem közben remegnek a lábaim, fázom és izzadok, mindjárt elsírom magam, hogy az én kicsi diplomám (akkor még nem tudtam, amit ma igen; később)…

Akkor jött egy kalauz, előkerítettük a mozdonyvezetőt, aki kinyitotta a vonatot és huhhhhhhhh, meglett Marci mappája benne Florával és a diplomám beadandó, vágatlan példányával. Akkor meg azért akartam elbőgni magam (erről a csinovnyik szánalmas kis élete jut az eszembe, de csak a szánalmas szó miatt).

14:00 Sopronba tartó személyen ülök.

15:00 Jön a kalauz, akiről már megállapítottam, hogy jéééé: ez az ember az én pödrött bajuszú pitespecialistám élő mása!!!!. Így szól hozzám: Maga az aki a diplomáját… Mondom igen. (Hogy honnan tudta, azt nem tudom?…) Na akkor most már vigyázzon a munkájára!! És akkor szóba elegyedtünk és elárultam neki, hogy Ő az, akit én elképzeltem!!

A véletlenek(?) összjáték.

Délután ötödéves búcsúztató, szögbeverés. Mire oda jutottam volna, hogy egyek a gulyásból, eltűnt. Ez elkedvetlenített, meg az, ami akkor derült ki, amikor fel akartam vágni a munkát, hogy rosszul csináltam meg a kilövést, valamint rengeteg az elütés a dolgozatban. Kiborulás. ♥ M A R C I ♥ Aztán újra nekiálltam, és ma reggel háromnegyed nyolcig kijavítottam minden létező és általam észrevett problémát.

Aztán átküldtem Szombathelyre, meg elmentem itt egy dekor céghez kinyomtatni az egyetemre szánandót, ami kicsit randa műbőr kötésben van, de én ANNYIRA szeretem!!!

Miközben vártuk a nyomdát, hogy kösse be, bejöttünk Esztivel Marcihoz, ahol mindketten elaludtunk az asztalon. Épp egy ágyról álmodtam, benne fekszem, olyan mint egy layout margókkal együtt, és azokon kívül nem lóghat ki a lábam, amikor Marci felébresztett.

Délután két óra magasságában leadtam a szakdolgozatom, azzal a kéréssel, hogy kedden még kicserélhessem a japán kötéses verziót, mert hát az elütések… Nem lehet együtt élni, holmi elütésekkel. Én nem tudok. Ez végzetes!!!!!

Miután leadtuk hazamentünk és aludtunk egyet. Eszti még mindig, rá is fér, ő öt nap alatt aludt összesen 10 órát.

Az előttem álló két hétről: fadobozokat intézni, kisebb méretben; diplomát véglegesre köttetni és odaadni azoknak, akiknek szánom; elkészíteni a prezentációt a védésre; megsütni a meglepetés pitéket a védésre (ezt a részt nagyon várom, akkora lesz!!!); portfóliót összerakni; és most nem jut az eszembe más az ALVÁSON kívül. Ja és futni is kellene, mert a futócipőm már nem ismer meg! Szégyenletes, de ez van.

Ha hazaértem, enni fogok, fadoboz méreteket korrigálok és alszom egy nagyot!